Egis Körmend – Szolnoki Olajbányász

vs

Részletek

Hazai edző nyilatkozata
Antonis Constantinides : Nagyon csalódott vagyok végeredmény miatt, de elsősorban nem az eredmény, hanem a játék miatt. Nem volt elég kreatív a támadójátékunk. Kevés volt az asszisztunk, a Szolnok sokkal jobban teljesített ebben is. Nem koncentráltunk eléggé a döntő pillanatokban. A védekezésünk pedig egyáltalán nem úgy működött, ahogy megbeszéltük edzésen. Mindenképpen fejlődnünk kell, az amerikai légiósokkal pedig le kell ülnünk beszélni, hogy ez egy csapat játék.

 

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Számítottunk arra, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. De szerencsére alaposan felkészültünk a meccsre. Úgy gondolom, hogy végig kontrolláltuk a mérkőzést. Egyedüli hibaként talán a palánk alatti játékot tudnám említeni, hiszen a lepattanók gyűjtése nem ment a legjobban. Sikerült kikecmeregnünk a hullámvölgyből, bízom benne, hogy tovább tudjuk vinni ezt a formánkat.

 

Hazai játékos nyilatkozata
Brandon Garret : Sajnos túl sok labdát adtunk el a mérkőzésen. Emiatt nem tudtunk a saját ritmusunkban játszani. Gratulálok a Szolnoknak nagyon jó csapatuk van!

 

Vendég játékos nyilatkozata
Marjan Cakarun : Nagyon jó mérkőzést sikerült játszanunk egy jó ellenfél ellen. Gratulálok a Körmendnek is, hiszen remekül játszottak. KI tudtuk használni a Körmend technikai hibáit, amiből sikerült könnyű kosarakat szereznünk.

Részletek

Közzétéve Idő Bajnokság Szezon Végeredmény
2021.11.13. 18:00 NB1 2021 40'

Eredmények

Csapat1234T
Egis Körmend2422191782
Szolnok2725172493

Egis Körmend

# Játékos Pozíció PTS Min. FGM FGA 3PM 3PA FTM FTA DEF OFF STL TO PF ÖL AST BLK FG% 3P% FT%
8Brandon GarrettCenter (C, 5)1535512015759023140141.70.071.4
15Ferencz CsabaErőcsatár (PF, 4)5331313001202232033.333.30
13Stefan SavicErőcsatár (PF, 4)17313434226122573175.075.0100.0
1Kamau StokesIrányító (PG, 1)242741046443127044040.066.7100.0
3Takács KristófAlacsonybedobó (SF, 3)4162301021120320066.70.00.0
11Maliek WhiteIrányító (PG, 1)17334826333100243050.033.3100.0
7Durázi KrisztoferErőcsatár (PF, 4)017010100110022100.00.00
9Kiss MátyásIrányító (PG, 1)0500000000001000000
22Marco KrivacevicCenter (C, 5)03010000000020000.000
0Ralf MartinezAlacsonybedobó (SF, 3)0000000000000000000
55Érsek MarcellIrányító (PG, 1)0000000000000000000
17Balogh MátéCenter (C, 5)0000000000000000000
 Összeg 822001942102214182016613203613245.245.577.8

Szolnok

Pozíció PTS Min. FGM FGA 3PM 3PA FTM FTA DEF OFF STL TO PF ÖL AST BLK FG% 3P% FT%
 9320023391127141520111210190241000

Pálya

Körmend Városi Sportcsarnok
9900, Körmendi Városi Sportcsarnok, Kossuth Lajos utca 36.