Oberwart Gunners – Egis Körmend

vs

Részletek

Döntetlen az első felkészülési meccsen.

Edzői értékelő:

Antonis Constantinides:
“A kollégákkal elégedettek lehetünk a tegnapi, Oberwart elleni mérkőzést követően. A két hetes felkészülés után, ami nagyon kemény volt igazán jó volt a teljesítményünk az első hivatalos mérkőzésünkön. Ráadásul a két irányítónk, Stokes és White nélkül játszottunk, és nem számíthattam Mócsánra és Kissre sem. Ez pedig nagyon megnehezítette a dolgunkat. A másik oldalról nézve viszont Savic, Gordon, Ferencz és Krivacsevics remekül megoldották a feladatot a hiányzók nélkül is. Végül pedig el kell mondanom, hogy a fiataljaink sikeresen bebizonyították, hogy tudnak segíteni a csapaton, ami igazán boldoggá tette az egész stábot. Ez nekünk is fontos, hiszen arra ösztönöz minket, hogy többet játszassuk őket a mérkőzéseken. Még nagyon az út elején jár a csapat, de várjuk, hogy a hiányzók visszatérjenek, és folytassuk a kemény munkát, hogy teljesen készek legyünk a szezonra.”

Részletek

Közzétéve Idő Végeredmény
2021.08.28. 18:00 40'

Eredmények

Csapat1234T
Oberwart1919251881
Egis Körmend2017232181

Oberwart

Pozíció PTS Min. FGM FGA 3PM 3PA FTM FTA DEF OFF STL TO PF ÖL AST BLK FG% 3P% FT%
 0000000000000000000

Egis Körmend

# Játékos Pozíció PTS Min. FGM FGA 3PM 3PA FTM FTA DEF OFF STL TO PF ÖL AST BLK FG% 3P% FT%
0Ralf MartinezAlacsonybedobó (SF, 3)3000000000000000000
3Takács Kristóf-5000000000000000000
7Durázi Krisztofer-6000000000000000000
8Herczeg Kristóf-0000000000000000000
10Kenéz CsabaIrányító (PG, 1)14000000000000000000
13Stefan SavicErőcsatár (PF, 4)18000000000000000000
15Ferencz Csaba-15000000000000000000
22Marco KrivacevicCenter (C, 5)5000000000000000000
25Wesley GordonCenter (C, 5)15000000000000000000
 Összeg 81000000000000000000