Interjú Ferencz Csabával

Kezdjük a mai beszélgetést a legelején. Miért pont a kosárlabdát választottad sportágnak annak idején? 

Gyerekkoromban több sportágat is kipróbáltam, végül a kosárlabdát találtam a legérdekesebbnek. Hatodik osztályos koromban már biztosan tudtam, hogy ennek a sportágnak szeretnék élni. Fontos tényező volt az is a választásomban, hogy több barátom is kosarazott, így a jó hangulatot és a jó társaságot ebben a sportban találtam meg.

Hosszú évek óta te vagy a körmendi kosárlabda arca, egyben pedig a csapat kapitánya. Milyen plusz feladatokkal jár ez a szerep a te szemszögedből? 

A csapatkapitány feladata nem egyszerű, hiszen nagyon nagy felelősséggel is jár. A csapatot össze kell tartani, a kisebb-nagyobb konfliktusokat pedig kezelni kell, a problémákat pedig közvetíteni kell a vezetők felé. Szerintem csak és kizárólag az lehet jó kapitány, akinek vannak rálátásai a dolgokra és tudja is, hogy mit, hogyan kell kezelni. Mindehhez pedig fontos, hogy a csapattársak is tiszteljék, hogy ők is hallgassanak rá és megfogadják a tanácsait. Nekem hála égnek könnyű csapatkapitánynak lenni, mivel a fiúk mindenben partnerek és szerencsére kevés probléma akad a csapatnál! Nagyon hálás vagyok, hogy ennek, a szívemhez nagyon közel álló csapatnak én lehetek a kapitánya!

Van-e olyan kosárlabdázó, sportoló, vagy akár hétköznapi személy, akit a példaképednek tekintesz? 

Fodor Gergő a példaképem gyerekkorom óta és az a játékstílus áll hozzám a legközelebb, amit ő képviselt. A korom ellenére most is próbálom magam úgy odatenni a pályán, ahogy régen Geri tette. 

Rutinos játékosnak számítasz már, rengeteg nagy csatát vívtál meg az évek során. Van még azért izgalom benned a meccsek előtt? 

Az éveknek és a rutinnak köszönhetően ma már nem igazán jellemző rám, hogy izgulnék. Most már inkább végig gondolom meccsek előtt, hogy mit és hogyan kell csinálni, vagy éppenséggel mi az, amit jobban kellene csinálni. Próbálok arra fókuszálni mindig, ami az én feladatom és azt amennyire lehet tökéletesen végrehajtani.

Mi a legjobb része a versenyzésnek?

Természetesen a mérkőzések. Az edzések fárasztóak, sokszor monotonak már nekem, a felkészülési mérkőzések pedig bármennyire is fontosak, mégis tét nélkülinek tekinthetőek. Szerintem a rangadók az igazi élmények, a szurkolókkal való közös öröm, vagy éppen bánat. Ez adja meg mindennek a savát-borsát. 

Nem tétlenkedtek a szakmai vezetők, hiszen több új játékost is már jó korán bejelentettek. Milyen változások lesznek az idei keretben?

Az idei szezonban több változás is van. A légiósok ugye teljesen lecserélődtek, idén négy külföldi van a csapatban. Ugyanakkor annak nagyon örülök, hogy a csapatban idén sok fiatal szerepel. Úgy gondolom, hogy velük kell a legtöbbet foglalkozni, hiszen bennük látom a jövőt. Fontos, hogy olyan szintre hozzuk fel őket, hogy minél több játéklehetőséget kapjanak és minél jobban segíteni tudják a csapatot. Örülök, hogy sok hazai játékos van a keretben. 

Mit lehet tudni a felkészülésről? Milyen felkészülési meccseitek lesznek?

Az első felkészülési mérkőzés most hétvégén lesz Oberwartban. Utána kétszer a Kecskeméttel játszunk. Aztán lesznek természetesen kupa meccsei is a csapatnak. Ezeken a mérkőzéseken nem a végeredmény a fontos, hanem, hogy gyakoroljunk, tökéletesítsük a játékelemeket. A bajnoki rajtra szeretnénk felkészülni amennyire csak tudunk ezeken a mérkőzéseken. 

Heti hány edzésetek van jelenleg? 

A fiúk elég sok edzést tudnak maguk mögött. Csak a múlt héten 12 edzés volt, ami azért számomra már eléggé megerőltető. De azt is hozzá kell tenni, hogy később kezdtük el a felkészülést a többi csapathoz képest, így utol kell, hogy érjük őket. Nagyon fontos a felkészülés fizikálisan és szellemileg is, hiszen ezek nélkül nincs jó eredmény. Sokat foglalkozunk a taktikai felkészüléssel, ahol gyakoroljuk a játékelemeket, figurákat, védekezési szisztémákat. Mellette természetesen kondicionális edzés is van, hétvégenként pedig edzőmérkőzéssel zárjuk a hetet.

Körmenden mindig nagyok az elvárások. Neked személy szerint milyen elvárásaid vannak az idei szezonra vonatkozóan? 

Szerintem az ellenfél csapatok között lesznek nagyon erősek, de lesznek olyanok is, akik velünk azonos játékerőt képviselnek. Nagyon hálás vagyok egyébként azért, hogy egy ilyen kis városban, ekkora lehetőség van a kosárlabdában. Szerintem nagyon fontos a jó szerepléshez a szurkolók, a szponzorok támogatása. Előreláthatólag nehéz meghatározni, hogy hol fogunk végezni a bajnoki ranglistán, de mindent bele fogunk adni, hogy a legjobbak között legyünk. Először azt mondom, hogy a legjobb nyolc a cél, onnantól pedig arra fogunk törekedni, hogy a legjobb eredményt érjük el. Bármi megtörténhet. 

on Interjú Ferencz Csabával